Ha már megtaláltuk az általunk keresett forrásokat, még akkor is számtalan kérdés merülhet fel bennünk azok értelmezésével kapcsolatban. Bár az élet alapvető keretei – emberi kapcsolatok és család, egészség és betegség, születés és halál – nem sokat változtak az idők folyamán, a megjelenési formák, szokások és automatizmusok már száz év elmúltával is nagyon különböző képet mutatnak. Gondoljunk csak a feudális korszakban használt rangokra és címekre, vagy a keresztelési és névadási szokásokra. Ezek ismerete nélkül a genealógiával foglalkozó személy gyakran nem tudja összefüggéseiben értelmezni a múlt nyomait.
Néha a rokoni kapcsolatok ritkábban használt nevei is problémát jelenthetnek (sógor, ipam, napam, stb.), ezeket a Wikipédia „rokonság” szócikke sorolja föl és magyarázza meg. Szintén elengedhetetlen a katonai és tudományos fokozatok, a nemesi rangok és címek, valamint az egyházi hierarchia ismerete. A rendfokozatok teljességre törekvő felsorolása található a Wikipédián. Az egyházi tisztségeket illetően ilyen összefoglalás nincs, ám a „keresztény egyházszervezet” kategória létezik. Az egyházszervezet főbb elemeiről nagy vonalakban a História honlapjának lexikona tájékoztat. Nemesi rangok terén ajánlható a magyar Wikipédia kategóriája, ám sokkal részletesebb az angol nyelvű oldal. Kitüntetések és érdemrendek után kutatva jó kiindulási pont a Kitüntetés.lap.hu vagy az Érdemrendek – kitüntetések – egyenruhák honlap.
A másik nagy témakört az adott korszak keresztelési, névadási, házasodási és válási szokásainak jelentik. Itt már híján vagyunk a fentiekhez hasonlóan jól használható összefoglalásokat. A századforduló előtt a megszületett gyermeket általában még aznap vagy másnap megkeresztelték, míg a huszadik században (a gyermekhalandóság csökkenésének következtében) néha csak hónapokkal a születés után. A további szokásokról lásd a Magyar Néprajzi Lexikon vonatkozó szócikkét. A házassággal kapcsolatosan létezik Wikipédia szócikk, ám sok lényeges információt (nevezetesen: milyen rokonsági fok fölött engedélyezte az egyházi rendelkezés a házasságot) bulvár cikkekből kell előhalásznunk. A másik ide vágó szócikk a "polgári házasság a dualizmus korában". A válásnak nincs is magyar nyelvű szócikke a szabad lexikonban, itt is az angol vagy más nyelvű változattal kell beérnünk.
A nevek megváltozásának speciális esete a magyarosítás, mely egyáltalán nem volt ritka jelenség Magyarországon, hozzátartozott az idegen eredetű családok integrációjához. A Schönhofer nevet még felismerjük Szépudvari alakban, ám megzavarhatja a kutatást, ha például nem vesszük észre, hogy a Heinrich-t Veszprémire magyarosították. A névváltozások azonban az esetek többségében nyomon követhetőek, mivel királyi, később belügyminiszteri engedélyhez kötötték őket. A névmagyarosítás történetéről elsősorban a História oldalán, valamint a Lapoda Lexikonban olvashatunk.
Amennyiben nemesi családok listáját keressük: a Wikipédia tartalmazza a magyar grófi és bárói családok felsorolását, a német változat pedig országok szerint csoportosítva közöl nemesi nemzetségeket. De az e-könyvek között is érdemes körbenézni - például Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében című műve elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban (lásd még a "Források" című bejegyzést).
Ezeken kívül számtalan egyéb kérdés merülhet fel a kutatás kapcsán (pl. földrajzi helyek elnevezései, történelmi események, fordítás idegen nyelvről), melyek megválaszolásához az internet jobb híján pótolhatja a lexikonokat. Földrajzi kérdéseknél szeretnénk felhívni a figyelmet a csaladkutatas.extra.hu térképeire és helységnévtáraira. A Családfakutatók információs oldala egyedülállóan hasznos segédletében magyarázza az ismeretlen fogalmakat, latin kifejezéseket és a betegségek régies neveit, a szabad enciklopédia "családfakutatás" szócikke a kinyitható fülekben pedig a hónap- és számnevek különböző nyelvű változatait adja meg. Mint mindig, a Wikipédia különböző nyelvű címszavai közül szinte bizonyosan válaszol néhány a kérdésünkre, ám egyszerű kereséssel is érdemes próbálkozni. Ugyanakkor vegyük tudomásul: előfordulhat, hogy nem találunk választ minden kérdésünkre a hálózaton.
+-+Nuremberg_chronicles_-_Genealogy_of_Charlemagne_(CLXXXVIIr).jpg)
2010. október 6., szerda
2010. október 5., kedd
Távlatok: genetika
Gatterer véleménye szerint „a genealógia régebbi, mint a történelem”, azonban eredetünk kutatásának legizgalmasabb forrásait csak a 20. század végén sikerült megfejteni. Mindannyian egyedülálló információt hordozunk magunkban múltunkról: a génjeinkben.
Ahogy Bryan Sykes „Éva hét leánya” című könyve bemutatja, az emberi „rasszok” eredetének kutatása a vércsoportok feltérképezésével kezdődött, ez nyitotta meg az utat a gének irányába. (A vércsoportok öröklődése néha ma sem mellékes a családfakutatásban, az öröklődés rendjét összefoglaló táblázat érhető el itt.)
A génekben található információ hűségesen őrzi az őseink által végigjárt evolúciós utat, és
számtalan érdekességre derít fényt fajunkkal kapcsolatban (például egy, a HVG.hu által ismertetett tudományos cikk beszámol róla: a kék szemszínért felelős mutáció leghamarabb 10 000 éve jöhetett létre). Ám a hatvanas években felfedezett mitokondriális DNS még ennél is fontosabb számunkra. A mitokondriális DNS egy rövid szakasza (a kontrollrégió) könnyen mutálódik, a mutáció által létrehozott változások nem különösebben jelentősek, és a változások nem is történnek túlságosan gyakran. A mitokondriális DNS kizárólag anyai ágon öröklődik: minden ember az édesanyjától örökli, ám a férfiak nem adják tovább. Mindezen tulajdonságai tökéletes eszközzé teszik annak megállapítására, hogy két ember egyenes anyai ágon milyen távoli rokona egymásnak.
Az azonos vagy nagyon hasonló minták arra utalnak, hogy két ember közös őse hozzájuk időben közel élt. Ahogy Bryan Sykes bemutatja érdekfeszítően izgalmas könyvében,
a közel azonos minták egy „nyalábba” tartoznak, és ezeket annak idején minden esetben egyetlen nő hordozta, aki később egy „klán” ősanyjává vált. A mai őshonos európaiak mintegy 95%-a hét ősanyától származik. Ez azt jelenti, hogy ha az anyjuktól elindulnak időben visszafele, mindig a női vonalat követve, egy ponton elérkeznek e hét nő valamelyikéhez, akik 45 000 – 10 000 évvel jelen korunk előtt éltek. Sykes könyve bemutatja ezt a hét különleges nőt, akiket utólag Ursula, Xenia, Helena, Velda, Tara, Katrine és Jasmine névre kereszteltek a kutatók. A nyalábok másik neve haplocsoport, amelyek eloszlásáról az interneten a Wikipédia angol nyelvű szócikkei (általános és mitokondriális), valamint az Éva hét leánya Wikipédia oldala informálnak. Egy másik ábrát láthatunk a PhyloTree.org honlapon.
Két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédszülő… egy adott generációban felmenőink száma mindig kétszerese az előző generációban szereplők számának. Így igen hamar hatalmas számhoz jutunk: visszafelé számolva elméletileg csak a 30. generációban több mint 536 millió felmenőnk élt (noha a tényleges szám ennél minden esetben kevesebb a közös ősök miatt). Már ebből a hatalmas számból is látszik a teljességre törekvő családfakutatás reménytelen volta. Időben visszafelé haladva azonban az emberiség lélekszáma egyre csökken. Tehát egyszer szükségszerűen elérkezünk egy ponthoz, amikor az adott időben élt szinte összes ember ősünk. A mitokondriális genetika rámutat: anyai ágon mindnyájan egy közös őstől származunk. Nem ő volt saját korában az egyetlen nő, de (legalább két lánya révén) egyedül az ő leányági leszármazása megszakítatlan. A Mitokondriális Évának nevezett nő, valamennyi ma élő ember közös ősanyja nagyjából 150 000 évvel ezelőtt élt Afrikában – még nem is volt homo sapiens.
A mitokondriális DNS-kutatás megfelelője a férfiaknál az Y-kromoszómák feltérképezése.
Ahogy a Mindentudás Egyetemének cikkében olvashatjuk, a honfoglalás kori és a mai magyar népesség esetében is készületek mitokondriális DNS-felmérések. Ezek kimutatták, hogy a mai magyar társadalom genetikailag európai gyökerekkel rendelkezik, ázsiai nyalábok csak a minták kis százalékában fordulnak elő (ami hazánk történelmét és a Kárpát-medencében lezajlott népmozgásokat figyelembe véve egyáltalán nem meglepő). Ebben a témában csak az NCBI honlapján található angol nyelvű absztraktok (1, 2, 3), és egy antropológiával foglalkozó blog bejegyzései érhetőek el az interneten.
Természetesen az interneten szép számmal lelhetjük fel a pénzért mitokondriális DNS-vizsgálatot végző külföldi és hazai cégek honlapjait és ajánlatait.
A genetika a jövőben is segédkezhet fajunk eredetének rejtélyes kérdéseinek megválaszolásában. Például, hogy a mai ember hordoz-e génkészletében örökséget a neandervölgyi embertől, kevered(het)tek-e egymás között elődeinkkel, és milyen mértékben.
A képek forrása: Wikipédia (1, 2)
Ahogy Bryan Sykes „Éva hét leánya” című könyve bemutatja, az emberi „rasszok” eredetének kutatása a vércsoportok feltérképezésével kezdődött, ez nyitotta meg az utat a gének irányába. (A vércsoportok öröklődése néha ma sem mellékes a családfakutatásban, az öröklődés rendjét összefoglaló táblázat érhető el itt.)
A génekben található információ hűségesen őrzi az őseink által végigjárt evolúciós utat, és
számtalan érdekességre derít fényt fajunkkal kapcsolatban (például egy, a HVG.hu által ismertetett tudományos cikk beszámol róla: a kék szemszínért felelős mutáció leghamarabb 10 000 éve jöhetett létre). Ám a hatvanas években felfedezett mitokondriális DNS még ennél is fontosabb számunkra. A mitokondriális DNS egy rövid szakasza (a kontrollrégió) könnyen mutálódik, a mutáció által létrehozott változások nem különösebben jelentősek, és a változások nem is történnek túlságosan gyakran. A mitokondriális DNS kizárólag anyai ágon öröklődik: minden ember az édesanyjától örökli, ám a férfiak nem adják tovább. Mindezen tulajdonságai tökéletes eszközzé teszik annak megállapítására, hogy két ember egyenes anyai ágon milyen távoli rokona egymásnak.Az azonos vagy nagyon hasonló minták arra utalnak, hogy két ember közös őse hozzájuk időben közel élt. Ahogy Bryan Sykes bemutatja érdekfeszítően izgalmas könyvében,
a közel azonos minták egy „nyalábba” tartoznak, és ezeket annak idején minden esetben egyetlen nő hordozta, aki később egy „klán” ősanyjává vált. A mai őshonos európaiak mintegy 95%-a hét ősanyától származik. Ez azt jelenti, hogy ha az anyjuktól elindulnak időben visszafele, mindig a női vonalat követve, egy ponton elérkeznek e hét nő valamelyikéhez, akik 45 000 – 10 000 évvel jelen korunk előtt éltek. Sykes könyve bemutatja ezt a hét különleges nőt, akiket utólag Ursula, Xenia, Helena, Velda, Tara, Katrine és Jasmine névre kereszteltek a kutatók. A nyalábok másik neve haplocsoport, amelyek eloszlásáról az interneten a Wikipédia angol nyelvű szócikkei (általános és mitokondriális), valamint az Éva hét leánya Wikipédia oldala informálnak. Egy másik ábrát láthatunk a PhyloTree.org honlapon.Két szülő, négy nagyszülő, nyolc dédszülő… egy adott generációban felmenőink száma mindig kétszerese az előző generációban szereplők számának. Így igen hamar hatalmas számhoz jutunk: visszafelé számolva elméletileg csak a 30. generációban több mint 536 millió felmenőnk élt (noha a tényleges szám ennél minden esetben kevesebb a közös ősök miatt). Már ebből a hatalmas számból is látszik a teljességre törekvő családfakutatás reménytelen volta. Időben visszafelé haladva azonban az emberiség lélekszáma egyre csökken. Tehát egyszer szükségszerűen elérkezünk egy ponthoz, amikor az adott időben élt szinte összes ember ősünk. A mitokondriális genetika rámutat: anyai ágon mindnyájan egy közös őstől származunk. Nem ő volt saját korában az egyetlen nő, de (legalább két lánya révén) egyedül az ő leányági leszármazása megszakítatlan. A Mitokondriális Évának nevezett nő, valamennyi ma élő ember közös ősanyja nagyjából 150 000 évvel ezelőtt élt Afrikában – még nem is volt homo sapiens.
A mitokondriális DNS-kutatás megfelelője a férfiaknál az Y-kromoszómák feltérképezése.
Ahogy a Mindentudás Egyetemének cikkében olvashatjuk, a honfoglalás kori és a mai magyar népesség esetében is készületek mitokondriális DNS-felmérések. Ezek kimutatták, hogy a mai magyar társadalom genetikailag európai gyökerekkel rendelkezik, ázsiai nyalábok csak a minták kis százalékában fordulnak elő (ami hazánk történelmét és a Kárpát-medencében lezajlott népmozgásokat figyelembe véve egyáltalán nem meglepő). Ebben a témában csak az NCBI honlapján található angol nyelvű absztraktok (1, 2, 3), és egy antropológiával foglalkozó blog bejegyzései érhetőek el az interneten.
Természetesen az interneten szép számmal lelhetjük fel a pénzért mitokondriális DNS-vizsgálatot végző külföldi és hazai cégek honlapjait és ajánlatait.
A genetika a jövőben is segédkezhet fajunk eredetének rejtélyes kérdéseinek megválaszolásában. Például, hogy a mai ember hordoz-e génkészletében örökséget a neandervölgyi embertől, kevered(het)tek-e egymás között elődeinkkel, és milyen mértékben.
A képek forrása: Wikipédia (1, 2)
Utóhang
Ahogy Bertényi Iván mondta egy előadásán: általában az kutatja a családfáját, akinek van mit kutatnia. Ám a kutatás leglelkesítőbb pillanataiban se feledkezzünk meg teljesen arról, hogy – bár szoros kapcsolatban vagyunk közvetlen családunkkal, és mint tükörben látjuk magunkat bennük – az őseit senki sem maga választja. Igaza van Rowlingnak, amikor a következő szavakat adja Dumbledore professzor szájába: „… nem az számít, minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel!”
Végezetül hadd idézzük Zrínyi Miklós gondolatait „Mátyás király életéről való elmélkedések” című művéből:
Végezetül hadd idézzük Zrínyi Miklós gondolatait „Mátyás király életéről való elmélkedések” című művéből:
"Sok száz másnak, vitéz nevü fő embereknek eredetét nem tudjuk, fabulákkal támogatva tudatlanságunkat. Igy ha Hunyadi János is régi seculumokban lett volna, ennek is Jupitert atyjául adták volna, vélvén a régiek, hogy csaknem lehetetlen embertül fajozni annak, kinek jó cselekedetei nagyobbak más embereknek rendinél. Hunyadi Jánosnak fia Hunyadi Mátyás volt, s nem elég-e az? Mutasson ilyen apát és ilyen fiat nekem egy historicus, aki ezer esztendőre fonja is némely királynak genealogiáját. Szép és ékes dolog, régi nemzetségnek rendét számlálni sok száz esztendeig, de csak olyankor, mikor mindazokban is mocsok nem találkozott, akik a genealogiát formálják, és ugy is osztán nem másra használ eleink tündöklősége nekünk, hanem hogy égő szövétneknél, fényes fáklyánál futjuk a mi életünk pályáját, nem lehetünk setétben, sem mi, sem az mi cselekedeteink. Ha jól viseljük magunkat, azoknak fényességénél mindjárt minden ember meglát: ha rosszul, ugy sem kerülhetjük ujjal való ránk mutogatást. Az ki azért rossz és henyélő, s elfajzott régi jó eleitől, jobb volna neki, nem volna nevezetes az ő eleinek neve, mert annak világossága miatt el nem bujhatik ugy, mintha csak közrendü ember volna. Egyébiránt igazán mondhatni, mint Ulysses mondott Aiaxnak: Et genus et proavos, et quae non fecimus ipsi, vix ea nostra puto. [Nemzetségünket, ősatyáinkat, s mindazt, amit nem magunk tettünk, alig nevezem magunkéinak.]"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)